Bútorkészítés saját kezûleg

A feladat egyáltalán nem mindennapos, s távolról sem mondható egyszerûnek, ám egyáltalán nem megoldhatatlan. Sõt! Némi szakértelem, kreativitás és jó ízlés birtokában szinte biztosak lehetünk a sikerben. A beinvesztált pénzösszeg azonban még ideális esetben is meghaladhatja az ötvenezer forintot, s nagyon alaposan elõkészített egyedi tervek is kellenek hozzá. Ráadásul a házi bútorkészítés sok utánjárással, jelentõs felfordulással is jár, s míg be nem fejezõdik a munka, feje tetejére áll otthonunk megszokott rendje. Eredményességrõl pedig csak azután gyõzõdhetünk meg teljesen, ha minden darab a helyére kerül. A rizikó elég nagy, viszont a megtakarítás elérheti a kész bútorok árának akár 50%-át is. Ez pedig a mai pénzínséges világban nem lebecsülendõ lehetõség. Egy teljes szobaberendezést elkészíteni azonban közel sem olyan egyszerû, mint pl. egy cipõsszekrényt összeütni, s ez sokakat meghátrálásra késztet.

E cikkünkben tehát abban igyekszünk – többnyire gyári bútorok bemutatásával – ötletek felvillantásával segíteni, hogy milyen elvek, szempontok alapján tervezzük meg a bútorokat, ahhoz milyen anyagokat válasszunk, miként lássunk munkához, s mire ügyeljünk a "gyártás" során. A régi bútor felújítható!? Ez a kérdés természetesen csak akkor merülhet fel, ha a régi szobaberendezés még jó állapotban van, csak éppen avíttan "modern", s már meguntuk. Egy jól kiválasztott frontlap-csere szinte teljesen megváltoztatja az összhatását a harminc évvel ezelõtt vásárolt szekrénysornak, feltéve, ha jelentõsebb sérülések nélkül vészelte át a több évtizedes használatot. A fafurnérral borított kávaszerkezetek felületeinek a felújítását, kijavítását célszerû asztalosra bíznunk, mert ehhez talán kevés a mi szakértelmünk. Ám egy alaposabb bútorápoló-szeres tisztogatás is újjávarázsolhatja a felületeket, ha kellõ alapossággal dörzsöljük át bútordarabjainkat. A régi kávákhoz választhatunk különféle faanyaggal borított vagy faforgácslapokból leszabott frontlapokat, amelyeket új élszegélyek felragasztásával tehetünk divatossá. A bútor "átszabása" sem lehetetlen, csak a szorosan egymás mellé állított darabok közé ún. vertikális osztóléceket kell erõsítenünk. Ezek színe lehet nagyon eltérõ is, ám ezt a sajátos jellegzetességet következetesen, minden darab élére el kell helyezni, hogy a hatás egységes legyen. Ezt természetesen csak a bútordarabok adottságaihoz igazodva lehet esztétikusan megoldani, s fõként a káva közé csukódó ajtók esetében valósítható meg leginkább.

Ilyen célra fõként MDF maganyagú, fóliával bevont profilléceket használjunk (1). Ezek között van jó néhány, amellyel a sima ajtólapokra utólag felragasztott 3-5 mm vastag laminált farost- vagy rétegelt lemezbõl leszabott táblabetéteket is körbeszeghetjük, így azok monoton egysíkúságát is megszüntethetjük. Az ajtók és fiókelõlapok külsõ oldalát is átformálhatjuk oly módon, hogy vékony parafa- vagy nemesebb anyagból készült rétegelt lemezbõl leszabott táblákkal burkoljuk be, s lapos idomléc kerettel szegélyezzük mindegyiket (2). A látható kávaéleket is ilyen idomlécekkel változtathatjuk mívesebbé, s a szélesebbekbõl még felsõ díszpárkányzatot is kialakíthatunk. A nyers fafelületeket ugyan pórustömíteni és csiszolni kell, ám szivacshengerrel felhordott selyemfényû bútoripari lakkal bevonva vagy viaszolva egyenletesen sima és kopásálló lesz a felületük. Ezzel megszüntethetjük a régi bútorok dobozszerûségét, és ha divatos bútorfogantyúkat szerelünk a régiek helyére, szinte rá sem fogunk ismerni a megunt, ám megszokott szobabútorunkra. Még egy ötlet az ilyen átalakításokhoz: ha van szabad helyünk, a zárt szekrények monotóniáját a közéjük utólag beépített, nyitott polcos kiegészítésekkel vagy lekerekített, illetve ferdén kifutó élû, nyitott sarokelemekkel törhetjük meg. Újabb kávaoldal ehhez nem vagy csak egy-két darab szükséges, a polclapokat az alájuk rejtetten felszerelt kis konzolcsapok is megtartják. A lapok elülsõ élei azonban a mellettes szekrénykávák eredeti élével kerüljenek egy szintbe.

Egyedi adottságokhoz igazodó új bútor

Ahány szoba, annyi féle adottság, amihez a magunk készítette bútoroknak igazodniuk kell. Ez egyrészt megnehezíti a dolgunkat, másrészt lehetõséget ad az ötletes, "testre szabott" megoldások kialakítására (3, 4, 5), amihez jól behatárolt, egyéni elképzelések szükségesek. Tudnunk kell milyen jellegû berendezést szeretnénk megvalósítani, abban milyen tároló egységek szükségesek ahhoz, hogy mindennek elegendõ helyet biztosíthassunk. A stílusos forma legalább olyan fontos szempont, mint a leendõ bútor használhatósága. Emellett saját adottságaink, "szerszámozottságunk" is nagyban behatárolják a berendezés küllemét. Magasabb szintû technológiát igénylõ darabok kivitelezése házilag nagyon nehezen megoldható feladat, s az eredmény is ritkán lesz kifogástalan, így igényeinket ajánlatos saját lehetõségeinkhez igazodva meghatározni. Az egyszerûbb, mégis mutatós szobaberendezésekre íme néhány példa.

Legegyszerûbben kivitelezhetõk a beépített jellegû, nyitott polcsoros bútorok (6), melyeket néhány zárt szekrényelemmel sem nehéz kiegészíteni. A bútort a háttérburkolat, a függõleges határolólapok, továbbá a polcok és a határolólapok közé erõsíthetõ szekrények együttesen alkotják (7). Az ilyen bútor a nehezen kihasználható szobasarkot is eltünteti. Rendszere nagyobb szekrények kialakítására is módot biztosít, s egyenes falrész elé állított egységként is elkészíthetjük (8). Hasonló módon, de különálló darabokként megépíthetõ kávás (8) egységekbõl tetszõleges méretû, szekrénysor jellegû berendezést is készíthetünk (17). Az alsó, zárt szekrénysor a legszélesebb, a felsõ részbe kávák közé tetszõlegesen elhelyezett polcok vagy kisebb, zárt szekrények kerülhetnek. Felül egy hosszú összekötõlap, két oldalt pedig egy-egy ugyanilyen széles oldallap fogja egységes keretbe a kiválóan variálható bútoregyüttest. A harmadik "mintánk" ennél sokkal levegõsebb elrendezésû (18). Zárt szekrénysora felett falra szerelhetõ szekrények, s a közéjük erõsíthetõ polcsorok biztosítják az elegánsan könnyed összhatást. A darabok kidolgozottsága, a színtónusok jó megválasztása természetesen nagyon fontos tényezõ, azért ilyen jellegû bútor készítésére csak gyakorlott barkácsolók vállalkozzanak. Igaz ugyan, hogy sok részfeladatot elvégeztethetünk a lapszabászokkal, de a végsõ összeállítás mégis a mi feladatunk lesz, s eközben sok minden hátrányára változhat. Ezért is fontos felmérnünk saját lehetõségeinket.

A megfelelõ szerszámozottság ilyen nagy volumenû munkánál alapvetõ követelmény, mert csupán fúrógéppel, csavarhúzóval, kis kézi fûrésszel nem lehet minõségi munkát végezni. Kör- és lyukfûrész, lehetõleg állványos fúró-, szalagcsiszoló- és esetenként felsõmarógépre is, továbbá finomfogazású illesztõfûrészre, gérládára, különféle favésõkre, idommarókra, ráspolyokra, pontos mérõeszközökre, talpas derékszögre, karctûre, csavaros szorítókra, spatulákra is szükségünk lehet. Ezeket akár kölcsön is lehet kérni, de jobb apránként megvásárolni. Természetesen e szerszámokat nemcsak begyûjteni kell, hanem jó ha használatukban jártasak vagyunk. Gyakorlottságunk, munkánk igényessége határozza majd meg az elkészített darabok minõségét. Ami viszont a bútorkészítésnél legalább ennyire meghatározó jellegû, az ötletes tervezés, a jó koncepció. Ennek kialakításához is tudunk néhány gyakorlati tanácsot adni.

a) Vessük minden elképzelésünket papírra, lehetõleg méretarányosan lekicsinyítve.

b) Nézzünk alaposan körül a bútoráruházakban, a kész bútorok is sok ötlettel szolgálhatnak számunkra a formák és megoldások tekintetében.

c) A felvetõdött ötleteket praktikumuk, nem utolsósorban megvalósíthatóságuk szempontjából is mérlegeljük.

d) A helyiség adottságainak figyelembevételével alakítsuk ki a leendõ bútordarabok modulusát. Ezzel biztosíthatjuk az egymás mellé helyezett darabok változó, ám mégis egységes ritmusát. Ez a különféle egységek szélességének meghatározásakor többszörözhetõ legyen.

e) A bútordarabok mélységét az elõzõekhez hasonlóan, de a tárolni kívánt holmik helyigényéhez igazodva határozzuk meg.

f) A bútoregység teljes magasságát az elõbbi szempontok szerint, e méret(ek)et megtöbbszörözve állapítsuk meg. Ez egységes horizontális tagolást tesz lehetõvé.

g) Formai elképzeléseinket a már megállapított modulus mérethálóhoz igazodva vázoljuk fel, majd e vázlatok közül válasszuk ki a nekünk legjobban tetszõt, s a legegyszerûbben megvalósíthatót.

A méretháló rendszer alapján most már nekiláthatunk a darabok pontos megtervezéséhez. A kávák kialakítása nem különösebben nehéz, a darabok egymáshoz rögzítésére általában az él-lap kötések is megfelelõek, de e célra használhatunk különféle bútorösszehúzó elemeket is. A lábazatokat ajánlatos külön keretként megtervezni, így a frontfelületnél mélyebbre kerülhet az elülsõ felületük, ami esztétikailag elõnyös, de némi többletmunkával jár. A bútor fronfelülete már fogósabb feladat. Az egyszerû, nyitott polcos s elég magas bútoroknál alkalmazhatunk simán a kávaélekre csukódó ajtókat (19). A kontraszthatás érdekében a világos anyagú ajtók mellett ugyanilyen, de szekrényhatású lehet pl. a beépített üvegpolcos vitrin, amelyet alul fiókos szekrénnyel egészíthetünk ki. Nagyon dekoratív lehet ennek magasabb, káva közé csukódó ajtókkal felszerelt változata (20). Lehetõleg mindig egyszerûségre törekedjünk, mert ez könynyebben kivitelezhetõ. Ne feledjük, hogy a feszes ritmusban ismétlõdõ sima vagy alig tagolt felületek rendje nyugalmat és rendet sugall, és egyáltalán nem unalmas, csak a bútor színtónusát, fáját kell jól megválasztani (21). Falburkolatként ható, sokoldalúan kihasználható szobabútorokat is tervezhetünk (22).

Ezek ugyan már sokkal bonyolultabban alakíthatók ki a mi házilagos módszereinkkel, mert rendkívül munkaigényesek még akkor is, ha a szoba belmagasságánál jóval alacsonyabbra kívánjuk megépíteni. Ilyen megoldásoknál már a kávákat sem olyan egyszerû összeállítanunk, a frontfelületek kialakítása is nagy precizitást igényel. Ha elég nagy a szoba – s ezt alkalmi mûhelyként használhatjuk –, kellõ géppark birtokában azért még ilyen összetett munkára is érdemes vállalkozni. A tervrajzokon minden részletet dolgozzunk ki, mert ez nem kerül pénzünkbe, legfeljebb idõbe, s így elejét vehetjük számos, csak az összeállítás során felmerülõ problémának. (A különféle elemek kötéséhez lapunk 94/12. számában megjelent "Szilárd fakötések" címû mellékletünkbõl választhatjuk ki a célnak leginkább megfelelõket.) E tervek alapján készítsük el – a mintázat folyamatosságára is ügyelve – a táblakiosztást, s a különféle furatok, pántfészkek helyét is pontosan jelöljük fel rajzunkon. Ezután a lapszabászattól megrendelhetjük a kiválasztott anyagból pontosan méretre vágott darabokat, s a pántfészkek, csapfuratok méretre történõ kimarását is. Átvételükkor nem árt egy alaposabb ellenõrzés, mert ahogy mindenki, úgy a lapszabászat is tévedhet, s ezt jó azonnal korrigáltatni.

Alapanyagok, kötõelemek, egyéb szerelvények

Leendõ bútoraink alapanyagaként szinte magától értetõdõen a 19 mm vastag, laminált felületû faforgácslap jöhet számításba elsõdlegesen. A választék zavarba ejtõen bõséges, ám ne csak minta alapján, hanem az eredeti anyag megtekintése után döntsünk véglegesen a színtónusukat, mintázatukat illetõen. Lehetõleg olyan anyagot válasszunk, amelyhez színben, mintázatban megfelelõ élfóliát, esetleg díszléceket is árusítanak. (A választék így már sokkal szerényebbnek fog tûnni!) A kisebb szín- és mintaeltérések csak akkor nem zavaróak, ha nem túl szembetûnõ helyre kerülnek. Ezért néha az eredeti terveink módosításra szorulhatnak. Újabban megint elõtérbe kerültek a valódi fával borított felületek. Ezt az irányzatot azonban csak akkor érdemes követnünk, ha vállaljuk a valódi furnérral bevont faforgácslapok – mert már ilyenek is kaphatók a hozzájuk való, felvasalható fafurnér élfóliával együtt – utólagos felületkezelését. Ez nagyban megnehezíti a munkánkat. A felületek csiszolásán, pórustömítésén kívül még az egyenletes vastagságú, nagy kopásállóságú lakkot vagy viaszréteget is magunknak kell felterítenünk. Festõhengert és kiváló minõségû lakkot használva ez nem megoldhatatlan feladat, de rendkívül idõigényes, pormentesített, jelentõs méretû munkatér is kell hozzá, amit otthoni körülmények között nagyon nehéz biztosítani. Ugyanez mondható el a fenyõfából készült bútorokról is. Választhatunk ún. hibrid megoldást is, amelynél a kávák anyaga laminált faforgácslemezbõl készül, a frontfelületek viszont idompréselt furnérral borítottak. Az ajtók és fióklapok kasírozott profilléc keretes (10), fóliával borított idompréselt (9) vagy fóliabevonatú lécekbõl sajátkezûleg összeállítható (11) lehet. A nagyobb barkácsáruházakban és számos bútorstúdióban, félkész termékeket árusító üzletekben is beszerezhetünk ilyen gyári, kész ajtókat, fiók elõlapokat. Ám ezek alkalmazása kötöttségekkel jár, mivel az elemek mérete nem mindig igazodik saját verziónkhoz. Kis szerencsével az ajtókhoz igazodó különféle idomlécek is kaphatók azonos színtónusú és mintázatú bevonattal, ami megkönnyíti az egységes bútorarculat kialakítását. Kávák, ajtók, polclapok látható élét általában felvasalható élfóliával szokás lefedni, ám helyette használhatunk idomléceket, sõt az igen korszerû mûanyag profilokat, élborító szegélyeket is. (Ezeket lapunk 97/7. számában mutattuk be.)

A fióktestek kialakításához is árusítanak különféle méretû, mélyített vezetékhoronynyal ellátott idomokat, amelyek általában 120-150 mm szélesek és 2400 mm hosszúak. Az ilyen idomokból összecsavarozott fiókkávákba a fenéklapot az idomok belsõ hornyába illesztve rögzíthetjük, s az elülsõ keretlap felcsavarozása után már csak az elõlapot kell belülrõl a fiókra fogatnunk. A fiókok mérete így tetszõleges lehet, s elkészítésük sem nehéz. A méretre szabott lapanyagokból szekrénykorpuszokat, fióktesteket, ajtó- és lábazati kereteket kell összeállítanunk, s nem mindegy, hogy az alkotó darabokat mivel tudjuk a legegyszerûbben és a legpontosabban összeerõsíteni.

Az egyszerûbb kötésekhez megteszik a hagyományos köldökcsapok is, amelyeket leszabva és rúdanyagként is árusítanak. Átmérõjük 6, 8, 10 12 mm, hosszuk általában 30-40 mm, palástjuk többnyire "huzagolt" (12). Szilárd kötést biztosító elemek, a pontosságot csapfurat helyezõvel célszerû biztosítanunk (13). Újabban a lamelló csapozás is nagyon elterjedt, ám ehhez speciális marógép szükséges, ezért mi a munkánkhoz nem használhatjuk ezt az egyébként nagyon pontos és gyors csapozási módot. A bútorokat alkotó darabokat másként is összeerõsíthetjük. Erre az ún. összehúzó csavarok szolgálnak, amelyekkel szilárd, ám oldható módon szerelhetjük össze a szekrénykorpuszok darabjait. Derékszögû, oldható sarokkötésekhez valók a becsavarható, külsõ-belsõ menetes anyák, s az azokba hajtható süllyesztett fejû, metrikus csavarok (14). Az anya külsõ menete szilárdan a lapok élébe hajtható, s ehhez a csavarral fogható fel a másik bútorelem. Az excenteres elemek speciálisan kialakított csavarok, amelyeknek a fejét a mellettes darabba süllyesztett excenteres tárcsa elfordításával lehet rögzíteni (15).

Az egymás mellé állított bútorkávákat csavarfejes anyákkal és csavarokkal fogathatjuk egymáshoz (16). Manapság az ajtólapokat 90-180 foknyira nyitható kivetõpántokkal szokás a kávához erõsíteni. A nyitás mértékének megfelelõen fészküket házilag pántfészek-maróval (23) lehet pontosan kialakítani, ám ezt érdemesebb a lapszabászattal elvégeztetni. Az üvegajtók felerõsítéséhez azonban másfajta pántok szükségesek (24), amelyeket két-két csavarral lehet a kávára, illetve a kifúrt üvegajtóra erõsíteni. Az osztott felületû, harmonikaajtók szárnyainak az összeerõsítéséhez használhatunk hagyományos, keskenyszárú csuklós pántokat, ám mutatósabbak a kimondottan e célra készültek (25). Ezeken kívül természetesen még számtalan kötõelem, pánt és egyéb szerelvény, díszítmény kapható, amelyekkel korszerûbb, mutatósabb lesz az általunk készítendõ bútor, de az tény, hogy az igényes kivitelû szerelvények jelentõsen megemelik a költségvetés végsõ összegét is. Körültekintéssel és jó mûszaki érzékkel válogatva közöttük megteremthetjük a magunk "arany középútját", amely nem terheli túl a családi költségvetést, mégis minõségi kötéseket eredményez.

Technológiai fogások

Mint azt mindenki tudja, a bútorok tartósságát alkotóelemeik kötésének szilárdsága határozza meg. Ennek egyik elõfeltétele a pontosság. Az is teljesen egyértelmû, hogy otthoni körülmények között elég nehéz pl. sok kávaoldalba pontosan azonos helyre csaplyukat fúrni, hacsak nem használunk sablont, de nem csak a feljelöléshez, hanem a csapfészkek kifúrásához is. Munkánk során tehát igyekezzünk minden többször, több darabon ismétlõdõ mûvelethez vezetõsablont használni. Ezzel meggátolhatjuk a forgácsolószerszámok eltévelyedését. A jó sablon legalább három ponton megvezetett, gyakorlottabbak azonban a két oldalról megvezetettel is elboldogulnak (26), de csak rögzítve biztosítják a kívánt pontosságot. E célra a különféle csavaros szorítók a legmegfelelõbbek.

A furatok mélységét csavaros ütközõ gyûrûvel (27), a hornyokét pedig a körfûrész vagy a felsõmaró tárcsájának megfelelõ magasságba állításával biztosíthatjuk. A ragasztó sem mellékes, céljainknak a diszperziós, gyors faragasztók éppúgy megfelelnek, mint a hagyományos, oldószeres ragasztószerek. Túladagolásuk azonban kerülendõ. A laminált faforgácslapok felületét ragasztás elõtt ajánlatos kissé felborzolni, mert így szilárdabb lesz a kötés. A darabok közül esetleg kitüremkedõ felesleget azonnal töröljük le oldószeres ruhával.

Ha nagyobb felületet kell síkba csiszolnunk, akkor szalagcsiszoló gépet (28) használjunk, vagy egy nagyobb sík deszkadarabra feszített csiszolópapírral végezzük el a felület finomítását. Kézi csiszolásnál mindig használjunk csiszolófát, ami lehet egy megfelelõ méretû léc, amely kellõ felfekvést biztosít a csiszolópapírnak. Lehetõleg mindig szálirányba csiszoljunk, mert ellenkezõ esetben a szemcsenyomokat nehéz eltüntetnünk, s pácolásnál, lakkozásnál ez szembetûnõ hibaként jelentkezik. Az éltakarások mindig sarkalatos pontjai a bútorkészítésnek. A felvasalható élfóliákkal könnyû dolgozni, esetenként meg is felelnek céljainknak ezek a sima élek. Ám a mai ízlés szerint készített bútorokon egyre több az idomlécekkel fedett élû elem. Ilyen a polclapok, a szekrénykorpuszok függõleges oldalainak az elülsõ éle, s újabban egyre több szekrényajtó éle is idomra mart. E célra pozdorja vagy MDF anyagú, fóliával borított idomos díszléceket vagy alakra mart faléceket használjunk. Ez utóbbiakat azonban elég nehéz egyedi színtónusuk és erezetrajzuk miatt a laminált felületû darabokhoz igazítanunk, de vannak esetek, amikor ez még elõnyös is. E faléceket még szálanyagként felületkezeljük, s csak ezt követõen daraboljuk és építsük be a bútorba. Az ajtólapokat is szegélyezhetjük ilyen lécekkel, így az utólagosan felragasztott homlokborítások éle is keretezhetõ (29).

Az egymás mellé kerülõ szekrénykávák függõleges lapjainak elülsõ élét érdemes díszléccel vastagabb anyagnak álcázni. Ezt a lécek hátoldalára süllyesztett fészkekbe csavarozott kis fémszegletek segítségével fogathatjuk fel valamelyik oldallapra. Anyagtakarékos megoldásként a nyitottpolcos részhez azonban nem feltétlenül szükséges az ilyen egységnek külön kávát készíteni. A két mellettes szekrénykávát ilyenkor felül egy fedõlappal hidaljuk át, majd az éltakaró idomléceket úgy erõsítsük fel, hogy azok csak a szekrénykávák élére feküdjenek fel. A polclapok pontosan a két káva közé illeszkedjenek, de csak az éltakaró lécig érjenek. A laminált farostlemez hátlapot ilyenkor olyan méretûre kell szabnunk, hogy azok a két mellettes oldallap hátsó kávaélére simuljanak. Felerõsítésük ugyan kissé bonyolult, ám így tetemes mennyiségû faforgácslapot takaríthatunk meg. Ezt alkalmazhatjuk ajtós szekrénykáváknál is. Ezeknél az élfedõ díszlécek alá velük azonos szélességû, 19 mm vastag betétlécet kell a függõleges kávaélekre erõsítenünk. A kivetõpántokat is a kávaoldalra erõsített, magasító fabetétre kell felcsavarozni.

Tagoltabb kialakítású bútoroknál szükségünk lehet dupla vastagságú anyagra, pl. alsó szekrények vízszintes fedõlapjához, asztallapokhoz stb. Anyag és súlymegtakarítás miatt ezeket a 19 mm-es anyagból leszabott alkatrészeket a szélükre ragasztott vakkerettel vagy vastagító csík felragasztásával célszerû "meghízlalnunk". Erre a leesõ hulladékok is megfelelnek, ha kiadják a szükséges méretû darabokat. Az éleket szélesebb idomos léccel, igénytelenebb esetben széles élfóliával fedhetjük le. Üvegezett ajtók készítésekor annak keretét él-lap kötésben vagy gérbe vágott darabokból is összeállíthatjuk. A közbensõ hevederlapokat azonban mindig él-lap kötésben, köldökcsapokkal megerõsítve ragasszuk a két oldalsó keretléc közé. A sarkok merõlegességét pontosan állítsuk be, s ha nincs kellõ hosszúságú csavaros szorítónk összefogásukhoz (32), akkor megteszi a hevederes szorító is (33), de vastag zsineggel többször körbetekerve is biztosíthatjuk elmozdulás ellen. Az üvegfogó léckeret gérbe vágott darabjait V alakban kifûrészelt léc és a mellé helyezett üvegfogó léc segítségével préselhetjük le a ragasztó megkötéséig (34).

A párkányokat akár több, különbözõ alakú idomos léc összeragasztásával is kialakíthatjuk. Elõfordul, hogy ehhez fenyõléceket kell összeerõsítésükhöz a hátoldalukra ragasztani. Az ilyen bonyolult idomot elõbb ragasszuk egybe, majd ezt követõen szabjuk fel szükséges méretûre. A szögbevágáshoz lehetõleg állítható szögû fûrészelõ készüléket használjunk, vagy síktárcsás csiszológéppel pontosítsuk a ferde szögû bütüket. Ez utóbbi esetben leszabáskor kellõ ráhagyással számoljunk, mert a csiszolással mindenkor rövidül a darab! A nyersfa párkány- és szegélyléceket még darabolás elõtt csiszoljuk simára, pácoljuk, lakkozzuk be. A szekrényeket nem feltétlenül kell derékszögben álló sarkokkal lezárnunk, a lecsapott sarok néha sokkal elõnyösebb (30). Kialakítása természetesen nem könynyû, ám ha az ajtók élét megfelelõ szögben ferdére fûrészeltetjük, és 5x10 mm-es vendégcsapokkal megerõsítve ragasszuk össze, az kellõ szilárdságú lesz. A lecsapott sarok formailag különlegessé teszi a bútort, különösen ha mindkét oldalon ilyen módon "zárjuk" le. A nehezen hasznosítható szobasarkok valamelyikébe remek tárolóhelyet készíthetünk, ha a bútort padkaszerûen kialakított elemmel folytatjuk a szomszédos falon (31). A sarokelem ajtaját osztott lapúra kell készítenünk, s mindkettõt 180 fokra nyíló kivetõpántokkal kell felszerelni. Ezáltal a kinyitott ajtópár egyáltalán nem gátol bennünket abban, hogy kényelmesen a sarokszekrény mélyére rámolhassunk.