Nagyfrekvenciás antennaerõsítõ

A televízió szinte kíméletlenül ránk telepedett, befurakodott hétköznapjainkba és az állandóan elfoglalt ember egyetlen hírforrása és szórakozása lett. Kevés ma az olyan település, ahol ne mûködne kábeltelevíziós hálózat. A mûholdas adások vétele is egyre népszerûbb. Hol van már az a régi televíziós õskorszak, amikor a gyenge, távoli adóra a legváltozatosabb antenna konstrukciókkal vadásztak. A televíziózásról senkit nem lehet lebeszélni, mindenkinek magánügye, hogy a képernyõ elõtt mennyi idõt tölt el, és a néha erõsen kifogásolható képminõség miatt a vérnyomása milyen magasra szökik.

A vélemények megoszlanak abban a vonatkozásban, hogy a központi antennával kiépített kábelhálózat, vagy az egyéni vétel adja-e a jobb minõséget. Az olcsóbb mindenképpen a kábel, de ezzel egyben kiszolgáltatottá válunk az üzemeltetõtõl és a többi elõfizetõtõl, akik nem egyszer a hálózatot kissé „átalakítják". A minõség pedig olyan amilyen. A költségesebb és minden vonatkozásban jobb megoldás az egyéni vétel lehetõségének megteremtése. Egyetlen olyan eset van, amikor a kábel az egyéni vétellel szemben elõnyt élvezhet, ha valamelyik adót a kedvezõtlen körülmények miatt nem lehet azon a helyen jó minõségben venni. A kábeltelevíziós hálózatok ahhoz már elegendõ idõ óta mûködnek, hogy velük kapcsolatban a jó és a rossz tapasztalatokat össze lehet gyûjteni. Természetesen sok helyi szempont döntheti el azt, hogy kábel vagy egyéni vétel. Ez utóbbit azonban nem szükségszerû, hogy a kedvezõtlen vételi körülmények akadályozzák.

Egy átlagos kereskedelmi antenna szokásos nyeresége 12-16 dB. Ez önmagában nagyon is elég lenne a kifogástalan minõségû televíziós vételhez, azonban az antenna és a vevõkészülék elsõ nagyfrekvenciás fokozatai között ennek a nyereségnek legalább a 65-70 százaléka elvész. Veszteséget jelentenek az illesztések, átalakítók, kábelek és a csatlakozóik, esetleg ha van ilyen akkor a csatorna- és zavarszûrõk stb. A veszteségek a hasznos jel vonatkozásában a jel-zaj arányt rontják és ezzel az egész vételi rendszert zavarérzékennyé teszik. Zavar pedig bõven akad, nem kell mást tenni csak a rengeteg CB rádióra, szolgálati rádiókra, GSM telefonokra stb. kell gondolni. Ezek adása tulajdonképpen zajokként foghatók fel és a vételi rendszerben a romló jel-zaj arány miatt észrevehetõen megjelennek. A különféle eredetû zavarok és zajok különösen a színes tévéadás minõségét rontják erõsen, valamint a teletex vételét is lehetetlenné teszik. Ez utóbbival egyébként ott is problémák lehetnek, ahol a színes kép és a hang vétele máskülönben kifogástalannak ítélhetõ. Összetettnek és bonyolultnak látszik a probléma, amiben van némi igazság. Sok az olyan részlet, amit egyrészt csak kísérletezgetéssel, másrészt pedig csak az utólag tapasztaltakból lehet egyértelmûen megállapítani. Vételi problémák esetén, ha a körülmények egyéb megítélése is hozzájárul ehhez, akkor érdemes egy antennaerõsítõvel próbálkozni.

Antennaerõsítõket készen a kereskedelemben is lehet venni, jó drága készülékek, ha tehát kísérletezni igen, áramkört építeni nem akarunk, akkor irány a szaküzlet és vegyünk egy erõsítõt. Ha viszont vállalkozunk egy saját építésû erõsítõre, akkor csak azt a néhány alkatrészt kell megvásárolni, amit az 5. ábra kapcsolási rajza tartalmaz. Az 5. ábrán egy BFG65 típusú nagyfrekvenciás tranzisztorral mûködõ, a 80-tól 800 MHz-es sávban nagyjából 20 dB-es javulást eredményezõ erõsítõ kapcsolási rajza látható. Az erõsítõ be- és kimeneti impedanciája 75 ohm, ami azt jelenti, hogy az antenna és az erõsítõ közötti, maximálisan 1-2 méter hosszú kábel és az erõsítõ kimenetétõl a vevõkészülékhez vezetõ szükséges hosszúságú kábel egyformán 75 ohmos koax.

Egyértelmû, hogy az erõsítõnek az antennához minél közelebb kell lennie. A BFG65-ös tranzisztor tápfeszültséget igényel, amit a vevõkészülék közelébõl úgynevezett „fantom" táplálással a koaxiális antennakábelen keresztül juttatunk el hozzá. A kapcsolási rajzból (5) látható, hogy a táp egyenfeszültség negatív oldala a közös földelés, a koaxiális kábel árnyékolása. A 12 voltos egyenfeszültség pozitív oldala többek között áthalad az L1-es ferritmagos tekercsen és a koaxiális kábel belsõ, „meleg" vezetõ eréhez kapcsolódik. E kapcsolódási pont és a vevõkészülék antennabemenete felé menõ koaxiális kábel csatlakozása között egy kondenzátor van.

Az L1-es tekercs megakadályozza, hogy az antennaerõsítõ nagyfrekvenciás jelei a tápegységben rövidre záródjanak, de a táp egyenfeszültséget akadálytalanul átengedi. A kondenzátor megakadályozza, hogy az antennaerõsítõ tápfeszültsége a vevõkészülék bemeneti illesztésén rövidre záródjon, de a nagyfrekvenciákat akadálytalanul átengedi. A táp egyenfeszültség ekképpen a koaxiális kábelen megy föl az antennaerõsítõhöz, ahol az L2-es tekercsen keresztül a 4,7 voltos Zener-diódával stabilizált munkaponti tápegységbe jut. Az L2-es és az L3-as tekercsek a nagyfrekvenciák útját zárják a tápegység felé, de onnan az egyenfeszültséget a BFG65-ös tranzisztorra engedik. Az antennafej csatlakozásánál egy kondenzátor zárja az egyenfeszültség útját, ugyanakkor az antennáról érkezõ nagyfrekvenciás jeleket akadálytalanul átengedi.

Az 5. ábra kapcsolását tanulmányozva hamarosan észrevehetõ, hogy ez az erõsítõ nem egy túl bonyolult áramkör. Elvileg egy hangolt köröktõl mentes, csupán a beépített nagyfrekvenciás tranzisztor képességeivel korlátozott széles sávú, tehát mindent átengedõ erõsítõ. Ebben az esetben a frekvenciaszelekciót egyrészt az antennafej, másrészt a vevõkészülék bemeneti fokozatai végzik. Ennek a megoldásnak egyik legnagyobb elõnye az egyszerûsége, de ezen túl a gyakorlatban is jól bevált és alkalmazható erõsítõ kapcsolás. Fontos, hogy a megépítése során minden „nagyfrekvenciás szabályt" betartsunk. Aki foglalkozott már nagyfrekvenciás áramkörök építésével annak ezt nem kell különösebben magyarázni. Az erõsítõ áramkörét egy üvegszálas, fóliás lemezre kell építeni. Az L1-es, L2-es és az L3-as tekercsek egységesen 4 milliméter átmérõjû ferritre 6 menetesek, 0,2 milliméter átmérõjû CuZ huzalból. Az erõsítõ alkatrészeinek helyeit a fóliás lemezen úgy jelöljük ki, hogy a be- és a kimenet egyértelmûen elhatárolódjon. A BFG65-ös tranzisztor „munkaellenállása" az L2-es tekercs, az L3-as tekercs a bemenetnél a munkaponti egyenfeszültséget engedi a tranzisztor bázisára. E két tekercset a szükséges távolságban célszerû egymással párhuzamosan elhelyezni. Minden alkatrészt csak a rögzítésükhöz minimálisan elegendõ hosszúságú kivezetésekkel szereljünk. A koaxiális kábelcsatlakozásoknál az árnyékoló harisnyát bilinccsel, forrasztással rögzítsük a fóliás lemez körbefutó, közös földeléséhez. Az erõsítõ BFG65-ös tranzisztorának munkapontját a „lenti" tápegység „fantom" csatlakozójánál a P-jelû potenciométerrel állítsuk be, 12 volton maximálisan 25 milliamperre. Ettõl az értéktõl csak csökkenõ irányba térjünk el aszerint, hogy a gyakorlatban a kép minõségét tekintve a szükséges erõsítés nagyságát megítéljük. Az antenna közelében levõ erõsítõt gondosan szigeteljük, majd a megfelelõ árnyékolásról is gondoskodjunk.