Redőnyheveder toldás

2013-05-06 18:07:15 | Módosítva: 2013-05-06 18:07:36

A nyári idõszakban gyakran kellett a redõnyöket le-fel húzogatnunk, hiszen hol hétágra sütött a nap, hol meg gyorsan beborult az ég, a redõnyök meg ehhez igazodó gyakorisággal változtatták a helyzetüket. Mivel a legtöbb redõny hevederrel mûködik, a gyakori használat bizony elõbb-utóbb meg is lát- szik rajtuk. A szélek kirojtosodnak, szálaik elszakad- nak, mígnem a legváratlanabb pillanatban elszakad- hatnak. Ne várjuk meg e kellemetlen végeredményt, a szakadozott szélû hevedert cseréljük ki még idõben. Ehhez szakemberre sem lesz szükségünk, ha az aláb- biak szerint végezzük el a javítást. A régi hevedert nem feltétlenül kell teljes hosszában kicserélni.


Ha csak egy viszonylag rövid szakaszon kopott el, rojtosodott ki az anyag, elég ha ezt az elöregedett részt pótoljuk néhány arasznyi újjal. Ehhez a redõnyt húzzuk fel addig, hogy az elhasználódott hevederszakasz mellmagasságba kerüljön, majd felül egy csavaros szorító felfogásával akadályozzuk meg a redõny leszaladását, alul pedig a hevedert jól kihúzva egy másik csavaros szorítóval akadályozzuk meg, hogy az visszacsévélõdjön a rugóházra. Most már nyugodtan és fõleg kényelmesen dolgozhatunk. A rojtos szélû részt éles ollóval vagy késsel vágjuk le (1). Az új, mûanyag heveder végét öngyújtó lángjával olvasszuk össze, hogy a szálak ne bomoljanak fel, majd a még lágyan képlékeny anyagot egy lemezdarabbal gyorsan lapítsuk is el. Vigyázzunk, mert a megolvasztott mûanyag olyan mint a fekete-meleg vas: kellemetlen égési sérüléseket okozhat, ha ujjunk közé fogjuk! A természetes anyagból készült, régi heveder szálainak a szétbomlását néhány csepp pillanatragasztóval akadályozhatjuk meg.

A két heveder végét egy 1 mm vastag alumínium lemezbõl levágott csík felszegecselésével fogjuk össze. A kilyukasztott lemezhevedert egy-egy 4-es csõszegeccsel fogassuk a hevederek végére, a szárak visszaperemezéséhez pedig alkalmi üllõként használjunk egy nagyobb kalapácsot (2) vagy fémtömböt. Ha csak egy arasznyi szakaszt kell a hevederbõl kivágnunk, akkor ezt a mûveletsort a rugóház felõli hevederrészen is ismételjük meg, ám a beszabott új heveder ne legyen hosszabb a kivágott darabnál. A toldásokra ragasszunk textilbetétes ragasztószalagot (3), hogy a lemezhevederek használat közben majd ne sérthessék fel a kezünket. Ha pedig a régi heveder teljes felcsévélt részét is ki kell cserélnünk, akkor szereljük ki a felcsévélõ szerkezetet, a régi heveder kihúzásával „húzzuk fel” a dob rugóját, majd ebben az állapotában rögzítve csavarozzuk fel palástjára az új heveder végét, s lassan engedjük a dobra tekeredni. Ebben az esetben is lényeges, hogy a pótolt heveder hossza azonos legyen a levágott darabéval. A csévélõt most már a helyére szerelhetjük (4), s ha a felsõ szorítót is eltávolítjuk, már akadálytalanul, s könnyen felhúzhatjuk vagy leengedhetjük redõnyünket, jó ideig nem lesz vele ilyen gondunk.

– js –

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

DjVu formátum DjVu | PDF formátum PDF (Kereshető) | PDF formátum PDF

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.