Konyhabútorok

A bútorcsere soha nem volt olcsó mulatság, mostanság pedig különösen sokba kerül. A takarékos családok ezért a kész bútor vásárlása helyett gyakorta több-kevesebb saját munka árán igyekeznek a meglévõnél korszerûbb, de lényegesen kevesebbe kerülõ beren- dezéshez jutni. Aki ezen az úton kíván elindulni, az számos lehetõség között válogathat. Hajszálpontosan dolgozó lapszabászatok kínálata között tallózhat, díszítõanyagokban sincs hiány, s a bútorlapok, élfóliák, munkalapok bútorpántok választéka is bõséges. Csakhogy az árak szórása miatt hosszadalmas a szükséges anyagok megvásárlása, s igencsak meglepõ tény az is, hogy a díszítéshez szükséges lécek, fogantyúk, pántok majdnem ugyanannyiba kerülnek, mint a berendezés lapanyagai. S akkor még nem szóltunk a különféle csaptelepek, mosogatómedencék, páraelszívók stb. beszerzésérõl. A megtakarítás azonban még így is számottevõ.

Száz szónak is egy a vége, még a legegyszerûbb konyhai bútorcsere is elég sokba kerül ahhoz, hogy alaposan meggondoljuk, milyen is legyen az új berendezés, mit végezzünk el magunk, s mit bízzunk feltétlenül szakemberre, miként tarthatjuk meg a jelenlegi berendezés elõnyeit, mit kellene rajta megváltoztatni, áthelyezni, milyen új formákat, praktikumokat szeretnénk az új berendezésnél megvalósítani? Sok a kérdõjel az vitathatatlan, ám ha ezek egyértelmû eldöntésére nem is vagyunk hivatottak, hasznos ötletek bemutatásával, praktikus szempontok felvillantásával igyekszünk könnyíteni azon olvasóink gondjain, problémáin, akik e nagy volumenû munkára maguk vállalkoznak. A hosszú, ún. munkalapos, beépített jellegû elemes darabokból összeállítható konyhai bútorokat a célszerûség hívta életre. Ahány ház annyiféle helyiségeik – így a konyháik – adottsága is, s a különálló, modulméretû bútordarabokból igen sokféle változat alakítható ki.

A kezdetben sima frontfelületek azonban egyre tagoltabbak, díszesebbek lettek, s ma már a korszerû konyhabútort nem a „modernség” ridegen higiénikus színvilága, steril puritanizmusa, hanem a meleg tónusú, meghitten otthonos, néha kimondottan mai módon megálmodott század eleji hangulatot sugárzó összhatások jellemzik. A laminált, fautánzatú, kõ- és fantáziamintás felületek mellett újra kedveltek lettek a nyersfa lapokkal kombinált berendezések. Az ajtók, fiók elõlapok fogantyúi igényesen díszítettekké váltak. A háziasszonyok eszköztára is egyre gépesítettebb, hiszen a kávéfõzõ és mixergépeken kívül megszokott már az elektromos kés, az olaj- és mikrohullámú sütõ, a páraelszívó, az apróbb elektromos herkentyûkrõl már nem is szólva. A nagyfogyasztók, a tûzhely, hûtõgépek is megváltoztak, s a mosogatógép sem tartozik már a megfizethetetlenül drága berendezések közé. Egyszóval a konyhákban egyre több a kisebb-nagyobb gép, s ezek célszerû használatához megfelelõen kialakított elektromos-, szennyvíz- és vízhálózat is szükséges. Ezt csak a konyha átfogó felújítása során teremthetjük meg megfontoltan kialakított bútorzattal, de még annak elkészítése elõtt. Az alapos, szinte mindenre kiterjedõ tervezés tehát elengedhetetlen.

Átfogó tervezés, fél siker! Példának okán bemutatunk két viszonylag kis alapterületû konyhát, amelyet lakberendezõ tanácsai alapján beépítendõ mosogató, hûtõgép, elektromos- illetve gáztûzhely ideálisnak mondható elhelyezésével terveztek meg. Közös vonásuk, hogy mindegyiknél ún. installációs falat alkalmaztak az új víz, gáz és elektromos hálózat kiépítéséhez. Ez csak a felsõ szekrénysor magasságáig ér, kb. 100 mm-nyivel csökkenti a helyiség alapterületét, ám így vésés nélkül szerelhetõk fel közvetlenül a falra a csövek és az elektromos vezetékek. E célra az ún. szárazépítésû falak a legalkalmasabbak, amelyekhez fából vagy vékony acéllemez idomokból kialakított váz szükséges. A burkolóanyag természetesen gipszkarton, amely szegekkel vagy csavarokkal gyorsan a vázra erõsíthetõ, s kitûnõen burkolható is. A különféle hálózatok vezetékeit a berendezések terv szerinti kijelölése alapján kell kialakítani, felszerelni, hogy a csatlakozások pontosan a megfelelõ helyre kerüljenek. Az elektromos vezetékeket mindenkor a készülékek teljesítmény-felvételéhez igazodva, lehetõleg túlméretezve építsük ki, hogy ne okozzon gondot az újabb készülékek biztonságos áramellátása sem. Ezt és a gázvezeték kiépítését célszerû szakemberre bízni, hogy az új hálótati szakaszok ne csak biztonságosan méretezettek, de szakszerûen felszereltek is legyenek. Ne feledjük, a konyha „veszélyes üzem”, a háztartási balesetek nagy része e helyiségekben történik. A földelt hálózat életfontosságú, kiépítése alapvetõen szükséges, használata a biztonságunkat szolgálja!

Régi, elemes bútorok felújítása Amikor konyhánk bútorainak a felújítását latolgatjuk, a régit se hagyjuk számításon kívül, mert egy „frontcsere” is nagyon hatásosan és elõnyösen megváltoztathatja megszokott berendezésünket. Ennek természetesen az a feltétele, hogy a különféle elemek korpuszai jó állapotúak, épek legyenek. Mivel legtöbbjük káváit fehér, laminált faforgácslapból készítették, legfeljebb csak a színük sárgult meg kissé. Amennyiben ezt elviselhetõnek tartjuk, akkor már csak a megfelelõ színû és mintázatú faforgácslapból kell a különféle méretû ajtókat és fiók elõlapokat, az alsó szekrények tetejére kerülõ munkalap darabokat leszabatnunk, élfóliáztatnunk, hogy azután magunk is munkához láthassunk. A régi kivetõpántokat, fogantyúkat mindenképpen cseréljük ki, sõt a különféle díszlécek adta lehetõségeket is érdemes kihasználnunk. Igaz, hogy ezek jelentõsen emelik a felújítás költségeit, hiszen a díszítmények sokba kerülnek, de ezek teszik igazán attraktívvá a megújított bútorzatot. Problémáink persze adódhatnak. A kávák sérült, erõsen elszínezõdött élfóliáját pl. legjobb levésni. Meleg vasalóval is megpróbálhatjuk felolvasztani ragasztórétegét, s akkor nagyon könnyen eltávolíthatók a régi élborítások.

Az erõsen elszínezõdött kávaoldalakra – zsírtalanítás után – ragaszthatunk fautánzatú dekoritlemez borítást vagy vékony parafalemezeket, megfelelõ élfóliával kombinálva a kávaoldalakat teljesen megváltoztathatjuk. E munkához oldószeres ragasztót használjunk. Az elszínezõdéseket karcmentes súrolószerrel is megpróbálhatjuk eltüntetni, a szer hatását pedig alacsony fordulatú polírkoronggal még kissé fokozhatjuk is. A laminált réteg fényét autó-polírozóval átdörzsölve nyerhetjük újból vissza. Régi, elemes konyhabútorunkra azonban készen vásárolt ajtókat, fiók elõlapokat is felszerelhetünk feltéve, ha azok mérete pontosan megegyezik szekrényeink modulméretével. A kész alkatrészek mérete nagyon változatos, – bevonatuk, anyaguk nem különben – ám kiválasztásukhoz szerencse is kell. Az ajtók általában kávára csukódóak, legfeljebb alul-felül fogják közre némelyiküket a fedõlap- illetve a fenéklap élére erõsített díszlécek (1). A kész ajtók méretbeni kötöttségét a speciális idomokból, saját kezûleg összeragasztható, zsalus jellegû ajtókkal oldhatjuk fel. A fóliázott felületû faforgács idomok szálban kaphatók, s ezekbõl már tetszõleges méretû takaróelemeket, ajtókat állíthatunk össze. Kis ügyességgel még üveges ajtókat is kialakíthatunk belõlük, ha az ajtó keretét gérbe vágva, s idegencsappal megerõsítve ragasszuk össze.

Az alsó szekrénykávák tetejére kopásálló bevonattal ellátott, többnyire lekerekített élû, általában 600 mm széles munkalapot érdemes felszerelnünk. Ha pontosan egy szintbe állítottuk a szekrénykávákat, akkor nem szükséges a munkalapot feldarabolnunk, egy pultrésszel akár három kávát is összefoghatunk. A régit sem kell mindenkor eltávolítanunk, ha annak vastagsága 19-21 mm. Fölé azonban olyan munkalapot csavarozzunk fel, amelynek csak az elülsõ éle 35-40 mm, maga a lap egyébként 19 mm-es. A hosszú munkapultokat mindig a kávák belseje felõl behajtott panelcsavarokkal, s ne ragasztva rögzítsük a szekrénytestekre. Ha L alakban elrendezett a bútor (2), akkor hulladékmentesen, merõlegesen egymás mellé illesztve szereljük fel a pultlapokat, a közöttük kialakuló rést pedig a közéjük illesztett mûanyag szegélyidommal tüntessük el (3). A mosogatómedence számára szükséges nyílást pontosan jelöljük be, majd lyukfûrészgéppel vágjuk ki (4). A munkapulttal ellátott szekrények fal felõli szélét ajánlatos vízzáró, sarok szegélyidommal lezárni (5).

Új bútor készítése

Ha mindenképpen új bútor a célunk, akkor magunk is összeállíthatunk kimondottan a konyhánkra szabottat. Ez az elõzõkhöz képest sokkal nagyobb és fõleg idõigényesebb munka, viszont a gyári bútorokhoz mérten azok árának talán még a felébe se kerülnek. A terv elkészítése elõtt járjuk sorra a bútorüzleteket, stúdiókat, s alaposan nézzük meg a szellemes megoldásokat, a legcélszerûbb formát. Ezt követõen az egyéb kellékeket is vegyük számba, mint pl. a mosogatót, páraelszívót, a tûzhelyet, hûtõgépet, sõt még az esetleges étkezõsarok garnitúráját se felejtsük ki a kelléktárból. Az újonnan beszerzendõ berendezési tárgyakról vegyünk méretet is. A tervünket ezen méretek figyelembevételével készítsük el.

Határozzuk meg a szekrények szélességi modulméretét – az esetlegesen készen vásárolt ajtók méretéhez igazodva –, egységes mélységüket és ideális magasságukat is. A munkapultok ugyan közel azonos szélességûek, ám ettõl függetlenül a szekrények mélységének nem feltétlenül kell ezt követnie. Rajzoljuk meg a kávakötéseket is tartalmazó darabok tervét. Ennek alapján már kiszámíthatjuk a szükséges anyagok mennyiségét, elkészíthetjük a kiválasztott laminált faforgácslap táblák legideálisabb kiosztását, és kiszámolhatjuk a költségeket is. Vigyázzunk, mert a lapszabászati árak kevéssé szórnak, de mivel sok darabról van szó, a sok kicsi sokra mehet! Azon mûveletek elvégeztetésén sem érdemes takarékoskodni, amit magunk csak nagy nehézségek árán, nem kellõ pontossággal tudnánk kialakítani, pl. a pántfészkek kimarása, csapfuratok elkészítése stb. A kávalapokat nem csak köldökcsapozással lehet egymáshoz erõsíteni, használhatunk e célra bútorösszehúzó csavarokat is. Mintaként a régi darabokat is alapul vehetjük, már ami a kötéseket illeti. A darabok összeállításához oldószeres ragasztót, szegek helyett pedig tûzõkapcsokat is használhatunk.

Egyéb konyhai berendezések

A konyhabútorok alapvetõ tartozéka a mosogatómedence. A zománcozott acéllemezbõl készülteket felváltották a rozsdamentes acélból sajtoltak (6), újabban viszont már mûanyagból (7) és kerámiából (8) készültek is beszerezhetõk. Formájuk hihetetlenül változatos, az egy- vagy több medencés kivitelûeket a munkapultba kell építeni. Általában a szifon tartozékuk, ám a mûanyagból készültek minõsége nem mindig kiváló. A mosogató csaptelepe még a gyári bútoroknak sem tartozéka, s esetünkben teljesen rajtunk múlik, hogy milyent építünk be konyhánkba. Keverõcsapra természetesen akkor van szükség, ha a melegvizet a fürdõszobai bojlerbõl vagy elektromos vízmelegítõbõl nyerjük, hiszen a konyhai vízmelegítõket általában csapteleppel együtt árusítják, s ha közvetlenül a mosogatómedence fölé szereljük fel, akkor jelentõs kiadástól mentesülünk. Keverõ-csaptelep esetében lehetõleg olyan típust válasszunk, amely egyben gégecsöves kézi mosogatóként is használható. Az egykaros keverõ-csaptelepek nagyon praktikusak ugyan, ám igen sokba kerülnek. A csaptelepeket hajlékony bekötõvezetékekkel csatlakoztathatjuk a vízvezeték falból kiálló menetes csonkjára tömítõként pedig teflonszalagot használjunk.

A páraelszívók világszerte nagyon divatosak, ám a mi fõzési szokásaink mellett csak akkor mondhatók hatásosnak, ha a tûzhely fölül elszívott levegõt szellõzõcsatornán keresztül a szabadba továbbítják. A modern páraelszívók általában kétmotorosak (9), többfokozatúak, vegyi- vagy metál-szagelnyelõvel ellátottak, s kétségkívül nagyon dekoratívak (10). A hatékony szagelszívás a lakótelepi lakásokban oldható meg leginkább, mégpedig a központilag kiépített szellõzõaknán keresztül. Kapható mûanyagból készült szellõzõcsatorna rendszer is, ám a szabadba vezetése a legtöbb lakásban csak nehezen oldható meg. A világítóudvarok e célra elhanyagoltságuknál fogva nem ajánlottak, az ablak sem igazán megfelelõ hely, s a faláttöréssel kivezetett szellõzõcsatornát kevés szomszéd veszi jó néven. A páraelszívóra tehát csak ideális esetben érdemes pénzt költenünk. A gáz- vagy elektromos tûzhelyekrõl most csak annyit, hogy nálunk általában különálló egységként használatosak, a konyhabútorba építhetõk csak az utóbbi években kezdenek elterjedni az álló tûzhelyekkel szemben. Az álló tûzhelyeket nem nehéz a szekrények közé sorolva elhelyezni, mert még a gázüzemûeket is flexibilis csõvel szokás már bekötni a hálózatba, így akár 1 m-rel is gond nélkül arrább helyezhetõk. A beépíthetõ tûzhelyeket többnyire alul egy magasított lábazatra kell állítani, felül pedig – a munkapultba vágott – a fõzõlapnak megfelelõ nyílásba illesztve kell beerõsíteni. Ugyanez mondható el a mosogatógépek beépítésérõl is, viszont mûködésükhöz kiépített víz- és csatorna-, valamint elektromos hálózat szükséges.

Egyedi megoldások

Kis lakásokban a konyhát nem mindig lehet külön helyiségben kialakítani. Ilyenkor nagy segítség a találékonyság, s eredményeként szekrénybe zárható praktikus fõzõhely is kialakítható (11), amit a lakószobából egy két oldalról nyitható tálalószekrénnyel leválasztott részen lehet elhelyezni. Így az étkezõrésznek is van helye, s a fõzés is megoldott. A jól funkcionáló páraelszívó ebben az esetben igen hasznos, s a konyhai teendõk elvégzése után az ajtók mögé rejtve már nyomát sem látni az ilyen komfortos konyhafülkének. A tetõtérben kialakított kis otthonokban sem mindig könnyû a konyha kialakítása. Esetenként olyan falszerkezetek is részei a lakótérnek amelyeket találékonysággal tehetünk hasznossá, mint pl. a képünkön (12) bemutatott esetben, ahol a kéménytömb egyik oldalára építették fel a kis fõzõfülkét, s mellette a bojler nyert elhelyezést. Aki rusztikus hangulatú konyhában tudna igazán jókat fõzni, annak figyelmébe ajánljuk ezt a saját kezûleg kialakított, régiesen modern konyhát (13), amelyet a szürkés zöldre fújt, egyszerû táblabetétes bútorzata tesz avíttan vonzóvá. A páraelszívó rabicfal kürtõje, s festett fapárkányzata „békebeli” századfordulós köntösbe burkolja ezt az újkori eszközt. S hogy ezt a nyugalmas miliõt a mikrohullámú sütõ, de még a hûtõgép se törje meg, mindegyiket a konyhaszekrény ajtóival azonos faajtók és oldalkávák rejtik (14, 15).

Praktikus kiegészítések 

A legkörültekintõbb tervezés mellett is elõfordul, hogy az elemek ritmusát meghatározó modulméretek miatt kialakul egy-két méreten aluli keskeny „lyuk”. Ezeket nyitott kávás tárolóként (16/a) vagy kihúzható elõlappal (16/b) ellátott fiókként hasznosíthatjuk. A sarkokba kerülõ szekrények mindig nehezen hozzáférhetõk, és mivel elég mélyek, kihasználásukat huzalos körforgó beépítésével (17) könnyíthetjük meg. Osztott ajtóikat középen a mellette levõ ajtólapra teljesen rányitható kivetõpántokkal szereljük fel, mert ezekkel könnyebb a kezelésük, s kinyitva kevesebb helyet is igényelnek. A lakószobára nyíló konyhák munkapultját esetenként egy étkezõasztallal érdemes kiegészíteni (18). Ez nemcsak étkezésre, hanem fõzés közben elõkészítõ pultként is használható. A végét azonban ajánlatos lekerekítenünk, mert ezzel a mozgásterünket is bõvítjük, s a sarkok okozta zúzódásoktól is megkíméljük magunkat.

Végezetül ejtsünk néhány szót a konyha megvilágításáról is. Ez már csak azért is lényeges, mert a jó étel elkészítéséhez jó világítás is kell. A szokásos központi fényforrás legfeljebb csak az étkezõasztal fölött ideális, a munkapultot, a tûzhelyet, a mosogatót mindenképpen közvetlenül, s egyenletesen célszerû megvilágítani. Ezt csak több, jól elhelyezett világítótesttel érhetjük el, amelyeket külön-külön kapcsolhatunk fel, s központilag egyszerre kapcsolhatunk ki. E célra kitûnõen megfelelnek a különféle kialakítású 12 voltos halogénlámpák közül a süllyesztett kivitelûek (19). Ezek energiatakarékosak, s amennyiben állítható a reflektoruk, jó beállítással egyenletesen megvilágíthatjuk a konyhabútor teljes munkafelületét. Ezen túlmenõen visszavert fényük az egész helyiséget is bevilágítják, mégpedig a hagyományos izzólámpás világításnál sokkal kevesebb áramot használva fel.

– sjs –