Az ún. asztali piedesztál legfeljebb 300 mm magas, a padlóra helyezhetõk pedig 500-1200 mm magasak is lehetnek (A). Az asztalra helyezhetõk súlya nem különösebben lényeges, ha amúgy elég testesek, és felborulásra nem hajlamosak. Más a helyzet a nagyoknál, különösen, ha karcsúak és magasak, s ráadásul súlyosabb tárgyat kívánunk rájuk helyezni. A stabilitásuk és oszlopszerûségük miatt inkább a teltkarcsúak az ideálisak. Amennyiben tehát magunk kívánunk kisebb-nagyobb piedesztált készíteni, a fentieket fokozottan tartsuk szem elõtt. Az oszlopszék készítés legegyszerûbb formája, ha négyzet alakú hasábot állítunk össze, amit alul lábazati szegéllyel, felül pedig idomos párkánnyal egészítünk ki. A nagyobbak anyaga többnyire faforgács- vagy MDF-lap, amelyet szórt vagy hengerelt olajfestékkel varázsolhatunk kõ-, mûkõ-, kerámia- vagy márványszerûvé. A kisebb asztalra vagy polcra kerülõre azonban nemesebb faborítást is ragaszthatunk. A négyzetes oszloptestet él-lap kötésben a legcélszerûbb összeragasztani, s alul-felül pontosan méretre szabott lapokkal kell lezárni.
A magasabb piedesztáloknál "holtterhelésként" az oszlop aljába tömör téglát vagy alakra formált betontömböt rögzítsünk, s e nehezékeket a fenéklaphoz fogassuk hozzá. A párkányzatok, idomos felsõ élû lábazatok kialakításához fazonra mart fa díszléceket, ezek kombinációját használjuk fel, a lábazathoz pedig 100-150 mm szélességûre szabott faforgácslap is megfelel. E díszítményeket nagyon pontosan gérbe vágva ragasszuk az oszloptestre (A). A felületeket és az összeeresztések vonalát csiszolással, szükség esetén tapaszolással tüntessük el, majd következhet a beeresztés, színre mázolás, végül az álcázó mintázat megfestése. (Erre régebbi, 97/4. lapunkban mutattunk be festési fogásokat.) Kisebb méretû darabok álcázására használhatunk speciális kõutánzatú aeroszolos Duplicolor festékeket is, de a durva felületek kialakításához a festékbe kevert homok is megfelelõ, ha ezt az anyagot szivacs festõhengerrel terítjük fel az oszlopszékre. Durvább szemcsézettséget faléchez vert ecsetrõl lecsapott festékcseppekkel érhetünk el. Ehhez többnyire színes alapozó és fedõfestékek keverékét használjuk fel, mégpedig hígítás nélkül. Különleges hatást érhetünk el az oszloptestbe mélyített fülkével (B). Az oszlop kialakítása ekkor ugyan bonyolultabb az egyszerû oszlopszéknél, de nem sokkal. A fülkét 3 mm vastag rétegelt lemezbõl leszabott lapokból állítsuk össze.
A boltíves tetõréshez használhatunk 2 mm vastag sztirol- vagy falemezt is. A fülke külsõ kontúrját másoljuk át az egyik oldallapra, majd lyukfûrésszel vágjuk ki a nyílást. A kivágott darab lesz a fülke hátfala. Összeragasztás után a fülkét erõsítsük a lapba vágott nyílásba, majd ragasszuk össze az oszloptestet. A fülkenyílás élére ragasszunk 5x20 mm-es lécbõl, illetve 5 mm-es rétegelt lemezbõl kivágott idomos darabokból álló keretet, amit alul egy fazonos szegélyléccel zárjunk le. A lábazatot és a felsõ párkányt a már ismertetett módon formáljuk meg, majd alapos csiszolást követõen kenjünk rá híg szórótapaszt, és a sima felületre most már felszórhatjuk a 3-4 réteg fényes fedõfestéket. A testes bevonat hasonló lesz a mázas kerámiához, s ha Kalorfix festéket használtunk a "mázhoz", nem fog soha besárgulni. Természetesen más színû bevonattal is jól mutat, s nemcsak ernyõs hangulatlámpát, hanem szobrot, kisplasztikát vagy egy szép dísznövényt is tehetünk a tetejére.
– s –